Henna
Vállalok óvodai, iskolai ünnepségekre (pl. télapó, jelmezbál,gyermeknap, színpadi produkciók) arcfestést, illetve céges vagy nyílt rendezvényekre, szülinapi zsúrokra, fesztiválokra - igény szerint - az arc- és hennafestést.
Saját kezűleg készített, természetes alapú hennapépet használunk. Kizárólag barna vagy vörös hennával dolgozunk. A megszáradt minta ledörzsölése után először narancssárga, majd kb. egy nappal később sötétbarna motívum látható majd a bőrön, amely kb. egy hétig is tökéletes, majd fokozatosan halványulva tűnik el. Egy hét után átfestve erősebb tónust ad.
Rendezvényeken festett henna árát köröm, pedikűr, manikűr készítésekor beszámítom.
Henna
A hennafestés természetesen nem magyar hagyomány, de más kultúrákban nagyon régi időkre vezethető vissza. A kezdetek kezdetén úgy ismerték meg a henna növény őrölt porát, mint hűsítő szert. Később rájöttek, hogy ezzel tartós díszeket is készíthetnek a testükre. És végül így alakult ki a művészet, amely régiségénél fogva rengeteg hagyományt, ősi szimbólumot tartalmaz. Úgy gondolták, és ma is úgy gondolják a keletiek, hogy a henna szerencsét, egészséget hoz viselőjére, megvédi a bajtól, akárcsak egy amulett.
Sok országban az esküvő előtti időszak a férfiak és a nők számára is a hennafestés időszaka, amikor többen összejönnek és napokon keresztül hennáznak, sőt, a menyasszony egész testét ez borítja.
Mi, tisztelve mások kultúráját, szertartásként fogjuk fel a hennafestést, aminek segítségével kicsit közelebb kerülhetünk a természeti népekhez és a régmúlt idők hangulatához, amikor minden szimbólum jelentését ismerték az emberek.
Több helyen, a magyarok számára kicsit különös módon, akár az egész talpukat, tenyerüket is befestik. De kerülhet henna a kézre, lábra, hátra, derékra, karra is.
A szimbólumok országonként változnak, néhány példa:
India: őselemek képe, növekvés, haladás, újjászületés, hullám, kör, háromszög, páva, lótusz, rózsa
Afrika: mágikus művészet, számok, négyzetek, geometrikus minták
Közel-kelet: virágábrázolás jellemző
Délkelet-Ázsia: az ujjhegy festése, a lábakat is előszeretettel festik

Érdeklődni lehet: 06-30-486-1541
E-mail: ahenna@vipmail.hu
Iwiw: Bea arcfestés
Rendezvényeken fizetett arcfestés és henna árát köröm, pedikűr, manikür készítésekor beszámítom!
Képek:
http://hu.fotoalbum.eu/arcfestes